A mágiás ezermester, melyet (…) a társaságos víg mulatságnak, s időtöltésnek okáért és a babonaság, kísértés, bűvölés, bájolás mesterségében vetett erős hitnek meggyengítése kedvéért egybeszedett és magyar nyelven adott Czövek István
1816-ban írták e szavakat A mágyiás ezermester c., az egyik legrégebbi, fellelhető magyar nyelvű bűvészkönyv terjedelmes alcíme gyanánt. A mára már antikvitásnak tekinthető könyv tehát egy részről azzal a célzattal íródott, hogy a babonaság és bájolás mesterségébe „vetett erős hitet” gyengítse, mely valljuk be, igen csak nemes célnak tekinthető.
Csalók és ámítók
A spiritizmus, lélekidézés, a médiumok ügyködése sok esetben nem volt több, mint szélhámos pénzlehúzás. Az efféle ál-spiritiszták tudása; miképpen beszélni tudnak az elhunyt lelkekkel, a kíváncsiskodók mellett leginkább a gyászolókat vonzották, és lássuk be, nem lehettek nehéz prédák a kiszolgáltatott lelki állapotban leledzett férfiak és nők, idősek és fiatalok, akiket a lehetőség, hogy beszélhetnek a másvilágra távozott hozzátartozójuk szellemével, könnyen elcsábíthatott. Sokan bármit megadtak volna azért, hogy újra maguk mellett érezhessék elhunyt szeretteiket. A csaló lélekidézők pedig éppen ezt a vágyat használták ki.
A spiritizmus hívei olyannyira szerették volna hinni a csodát, hogy sokszor a legegyszerűbb trükköknek is könnyedén bedőltek – a hinni akarás önmagában megalapozta az átverést, és a médium már ha csak látszólag ki tudta elégíteni a kliensek legbensőbb vágyait, az előadás működött.
Megóvni a naiv lelkeket?
A bűvészek részéről – talán elsőre kissé meglepő módon – több helyről olvashatunk az irányú szándékoltságot, hogy ezeket a csalókat leleplezzék a publikum előtt – erre példa A mágyás ezermester, de Tolnai A Bűvészet Könyvében is találkozunk egy fejezettel, mely a „Leleplezett spiritizmussal” foglalkozik. Valószínűleg az örök kíváncsiság is hajtotta ezen korok bűvészeit, hogy leleplezzék a modern spiritiszták esetleges újféle trükkjeit, emellett azonban elismerésre méltóan mintha a „csalás és ámítás” művészetének morális kereteit is szerették volna körülhatárolni. Houdini például miután mélyen csalódott a spiritiszták ténykedésében, elhivatottan próbálta leleplezni ezen ál-lélekidézőket, és igyekezett rávilágítani csalásuk mibenlétében, hogy némi ellenállással vértezze fel azokat, akik gyászukban a spiritiszta médiumok világa felé fordulnának.
A szellemidéző spiritiszták és a bűvészek közötti különbség laikus szemmel talán elsőre nem tűnik olyan nagynak, mint amilyen valójában. Holott a bűvészek célja nem a naiv, kiszolgáltatott lélek leplezett megtévesztése, hanem épp ellenkezőleg, a bűvészet magasiskolája abban rejlik, ha értő szemeket is ámulatba képes ejteni – miként Tóth Béla írja; „hiába tudjuk, hogy a mai boszorkánymesterek frakkjában és asztalában kell keresnünk a legtöbb csodát: sok mutatványon mégis álmélkodunk, mert ha világos is előttünk mi történik, titok marad a miként. Ez csaknem mindig a kézi ügyesség dolga.”
